Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Megbűnhődte már
1991. augusztus 26-án emlékezett Mohács és az ország a mohácsi vészre gyásznapjára. Az alábbi záró rész néhány órával a pápakátogatást követően és a moszkvai puccskísérlet 60 órája után, a délszláv válság fenyegető közelségében hangzott el.
"Nem mi vezettük majdnem egy újabb Mohácshoz ezt a hazát. Jól jegyezzék meg azok, akik itt vannak – remélem kevesen voltak –, hamis reményekkel kecsegtették magukat abban a bizonyos 60 órában: nem mi, ők vezették erre az útra az országot. Mi pedig levonjuk a tanulságokat abból, hogy Mohács után, 1526-tól 1541-ig, míg Buda végleg elesett, az akkori Magyarországon ugyancsak volt néhány esztendő, amit sem Európa – mondhatnánk akkor a világ –, sem mi magunk nem tudtunk arra felhasználni, hogy összeszedjük erőinket. Az itt járt török nem akarta hinni, hogy az egykori félelmetes erő, Hunyadi nemzete ilyen könnyen elbukott. És hogy az európai kereszténység ilyen kevés ellenállást volt képes tanúsítani az iszlámmal szemben. Emellett csak a török politikai észjárást, ha kell néha zsenialitást csodálhatjuk abban, hogy ők tudták akkor: nekik sokkal inkább a perzsák ellen kell hadat viselni. Mert ők tudták azt, amit sokan nem tudtak: az európai kereszténységen belül kevés az esélyük arra, hogy igazából ezeket a népeket magukba olvasszák. Főleg a nyugati kereszténységnél tudták azt, hogy ez nem sikerülhet, ezért adófizető gyaurrá akarták csak tenni ezeket a területeket. Nem erőltették a belépést. Nem kellet belépni a muszlim egyházba, mert aki belépett, az mentesült akkor az adófizetéstől. Hagyták, hogy ne legyen tag a muszlim „pártban” az illető, csak fizetni kellett. Ez volt a nagy különbség.
A másik nagy különbség – és ez már e szomorú napon is maradjon meg az elmúlt évek keserű humorából – hagyományozódjon tovább az utókornak: a törökök alatt sohasem kellett ünnepelni Mohácsot. Ez nagy tanulság.
Annyi hős csontváza fölött, és e sokat látott, sokat érzett föld fölött tegyünk magunkban fogadalmat, hogy elszántak, elhatározottak leszünk, és soha nem adjuk meg magunkat a pesszimizmusnak, a borúlátásnak. Mert van feltámadás, és jegyezzük jól meg Mohács tanulságait, hogy még egyszer ne mondja magyar költő és magyar politikus: nekünk Mohács kell, hogy magunkhoz térjünk. Mi elég Mohácsot éltünk át, és elégszer énekeljük azt, hogy megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt."
