Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Szentgyörgyi András beszéde
Emlékbeszéd Antall József miniszterelnök halálának 18. évfordulója alkalmából.
„Történész vagyok, s nem tagadom érdekel az utókor ítélete is, nemcsak a kortársak véleménye. Bízom abban, hogy nem szégyenletesen vonulunk be a történelembe.”
Idézte édesapját Antall Péter egy vele készített interjúban.
Hölgyeim és Uraim, tisztelt Emlékező Közösség,
Az Antall József Baráti Társaság nevében köszöntöm az itt megjelenteket, akik ismét összejöttek, hogy megemlékezzenek a 18 éve elhunyt magyar miniszterelnökről.
Úgy vélem, hogy – bár eltelt közel két évtized - a szó történettudományi értelmében mi még nem vagyunk az az „utókor”, amelyet Antall József említett a fiával folytatott idézett beszélgetésben. Azt mondják, hogy a történelem ítéletéhez megfelelő távlat szükségeltetik. Csak az így felhalmozott ismeretanyag képes a végletekig bonyolult világban az ítéletalkotáshoz szükséges összefüggések feltárására.
Éppen ezért különös szerencséje a közéletnek, nemzetének és a világnak egyaránt, ha olykor-olykor feltűnik egy olyan politikus, akiről fellépése pillanatától sugárzik a bizonyosság, hogy a szűkebb és tágabb közösség hivatott szolgálója kíván lenni, és ennek érdekében tehetségével, felkészültségével értő módon teszi, amit tennie kell.
Antall József miniszterelnök személye nemzetének – a történelmi sorsfordulók megannyi kudarcos és méltatlan szereplője után – ezt a különös szerencsét jelentette.
Az elmúlt közel két évtized történései mint trójai rétegek rakódtak a rendszerváltozás első négy évére, de Antall József emléke nem halványult, sőt, államférfiúi kvalitásai és működése immár erőteljesebb kontúrokkal rajzolható meg.
Életútját és miniszterelnöki működését sokan és sokoldalúan méltatták a mögöttünk hagyott években. Engedjék meg nekem, a miniszterelnök egykori közeli munkatársának, hogy itt és most arról az emberi, szellemi, cselekvési minőségről szóljak néhány szót, amely Antall József tevékenységét egyetemessé transzformálta. És ez az egyetemesség – az emberség, a gondolkodás és a tettek ritkán tapasztalt egysége emelte személyét a magyar nemzet, a magyar történelem vitathatatlanul pozitív alakjává.
A politikus Antall József emberi tartását, erkölcsi mércéjét a családi indíttatás, a kitűnő iskola és az a tág horizontú értelmiségi lét határozta meg, amely – abból a generációból – annyi kiválóságot adott a honi tudományos- és művészvilágnak. Szilárd meggyőződése volt a történelmi-társadalmi folyamatok szükségszerű kontinuitása, a társadalom tanulva építkező szerves fejlődése. Nem az avitt és olykor súlyos bűnökkel terhes múltat kereste – ahogy ellenségei szemére vetették -, hanem a megelőző évek diktatúráit tartotta történelmi ficamnak, vállalhatatlan társadalmi-gazdasági-szellemi mutációnak. Természetesen azt is tudta, hogy a történelmi kontinuitás durván szétszakított fonalát nem könnyű újra megtalálni és összeilleszteni.
Az antalli – a koalíciós – kormányprogram, amely a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat és az európai gondolat alapján nyugodott, méltó kifejezése volt egy XX. század végi modern, de múltját nem eltörlő európai jogállamnak.
A megvalósítás azonban embertelen erőfeszítést igényelt. Egyszerre kellett megváltoztatni a gazdasági fundamentumot és a társadalmi-politikai felépítményt. És mindezt akkor, amikor mellőzhetetlen kötelesség volt szembe nézni a diktatúrák okozta emberi szenvedésekkel, anyagi kártételekkel. Mindannyian fájón emlékezünk a sok-sok kárpótlási törvény gazdasági, politikai, jogi-alkotmányos botladozásaira, és arra, hogy e törvények Antall József és kormánya minden törekvése ellenére sem elégséges anyagi reparációt, sem igazi lelki megnyugvást nem eredményeztek.
Belső nehézségeinket csak fokozta a hazai ellenzék fellépése és hangneme, amely a parlamentáris demokráciák általánosan elfogadott színvonalát mélyen alulmúlva opponálta Antall József szándékát, tetteit és nyilatkozatait. Ez az ellenzéki attitüd nemcsak a belső légkört mérgezte, hanem exportcikké vált, és a hír- és más csatornákon keresztül külföldön is hangot kapott. Megállapítható, hogy lényegében ekkor kezdődött az a hazai és külhoni gyanakvás a magyar konzervativizmussal szemben, amely gyanakvást Antall József megkérdőjelezhetetlen személye is csak enyhíteni volt képes. Elgondolkodtató a mai napig azt tapasztalni, hogy bizonyos körök mennyire hajlamosak a hazai konzervatív gondolatot és nézetrendszert a szélsőjobbal összemosni, és mennyire fájó folyamatosan hallani a rosszallást a nemzeti elkötelezettséget hirdetőkkel szemben.
Belső viszonyaink és gondjaink mellett nem mulaszthatjuk el felidézni a 20 év előtti korszak külpolitikai csomópontjait, azt a derűsnek igazán nem jellemezhető hátteret, amelyben az új Magyar Köztársaság tette meg kezdő lépéseit: a Szovjetunió felbomlása, az Öböl-háború, a délszláv háború. És ráadásként: északi szomszédunk elterelte a Duna, a határfolyónk egy jelentős szakaszát…..
Ebben a közegben – ilyen keretek között is – Antall József felkészülten és otthonosan mozgott. A korszak markáns és meghatározó politikusai: George Bush USA elnök, Margaret Teacher brit miniszterelnök és mindenek előtt Helmuth Kohl NSZK kancellár mindig figyelmesen hallgatták véleményét és kitüntették bizalmukkal a magyar miniszterelnököt.
A mértékadó nyugatnak ez a kitüntető bizalma nyilvánult meg a Robert Schuman díj odaitélésében 1991.-ben, és 2009.-ben is, midőn az EU brüsszeli központjának egyik épületszárnyát Antall Józsefről nevezték el. Antall József baráti jobbot nyújtott belső ellenzékének, az egykori elnyomó birodalomnak és a velünk szemben mindig görcsös szomszédos országoknak. Gesztusaiban nemcsak a XIX. századi kiegyezés nagy politikusainak példája lebegett szeme előtt. Hitt a demokráciák meggyőző erejében, sikerében és a magyar nép alkotó erejében.
Orbán Viktor mondta róla 2003.-ban a Mány községi emlékszobor avatásán: „Antall József nagy példaképeket követett, de mindig a saját útját járta.”
Emlékezzünk róla kegyelettel és a nagyjainkat megillető tisztelettel.
Köszönöm figyelmüket.
