Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Salamon László beszéde
Ünnepi beszéd a szovjet csapatok kivonulásának 27. évfordulója alkalmából
Tisztelt és kedves Klára Asszony!
Tisztelt Miniszter Úr, Igazgató Úr, Polgármester Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta hazánkat, és ezzel lényegében megszűnt az ország szuverenitása. Ezt követően – napra pontosan – 47 esztendő és három hónap elteltével, 1991. június 19-én Silov altábornagy személyében az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét, mellyel az ország közel fél évszázados idegen megszállása végetért. 1991. június 19-én az ország szabadságát érintetlen állapotában visszanyerte, melynek emlékét a magyar törvényhozás törvényben örökítette meg.
A történelemnek gyakran vannak szimbolikus elemei. A magyar szuverenitás sorsának alakulásával kapcsolatban ilyen szimbolikus elem az Antall családnak e történelmi eseményekkel kapcsolatos személyes érintettsége, illetve szerepe, amelyről itt a Somló hegyén ebből az alkalomból indokolt szót ejteni. Az 1944-es német megszállás sokak mellett a rendszerváltozás utáni első szabadon választott miniszterelnökünk édesapját, idősebb Antall Józsefet is érintette, félbeszakítva az ő tiszteletreméltó működését. Idősebb Antall József a II. világháború alatt menekültügyi kormánybiztos volt, és e minőségében több tízezer lengyel menekültről gondoskodott, köztük több ezer zsidó életének megmentésében működött közre, amiért később megkapta a Világ Igaza kitüntetést. A német megszállás ennek a munkának a folytatását nyilvánvalóan lehetetlenné tette, ezért kormánybiztosi megbízatásáról lemondott, majd a Gestapo letartóztatta.
A német megszállást felváltó szovjet megszállás befejeződésének záróakkordjához a történelem fiának, Antall József miniszterelnöknek biztosított történelmi szerepet. Miniszterelnökünk volt az, aki a Varsói Szerződés országai kormányfőinek utolsó tanácskozásakor felvetette a Varsói Szerződés megszűntetését, amit Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke elfogadott. Antall József miniszterelnöknek jutott az a feladat, hogy az utolsó távozó szovjet katonaként Silov altábornagyot elbúcsúztassa. A sors biztosította számomra annak lehetőségét, hogy ennek az eseménynek részese lehessek. A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában került sor a búcsúztatásra, melyen a parlamenti képviselőcsoportok vezetői is megjelentek. Kónya Imre betegsége folytán én képviselhettem a Magyar Demokrata Főrum frakcióját. Az esemény rövid volt, a miniszterelnök a diplomáciai udvariasság szabályai szerint elbúcsúztatta a szovjet altábornagyot, aki hasonló udvarias tónusban válaszolt Antall József szavaira, bár szükségesnek tartotta kifejezésre juttatni elégedetlenségét amiatt, hogy a kivonulás befejezésére a szovjet fél által igényelt kártalanítás kérdéséiben még nem sikerült megegyezésre jutni. Később, egy másik alkalommal Antall József felidézett egy tárgyalási mozzanatot a kártalanítással kapcsolatban. A szovjet tárgyaló fél – emlékezetem szerint egy tábornokot említett – szemrehányólag hivatkozott arra, hogy a magyarokkal ellentétben a németek a szovjet csapatok NDK-ból történő kivonulásával kapcsolatban bőkezű kártalanítás megfizetését vállalták a visszahagyott laktanyákért. Erre Antall József elmondása szerint akként válaszolt, hogy „önök viszont velünk kapcsolatban elkövettek egy óriási hibát, amikor az egész országot elfoglalták, ahelyett, hogy hagytak volna egy részt, amely most ki tudná fizetni önöket.” Visszatérve június 19-ének eseményeire, a miniszterelnöki búcsúztatás után valamennyien átmentünk Göncz Árpád köztársasági elnök hivatalába, ahol pezsgős koccintással ünnepeltük az eseményt. Este már a televízió híradójában kísérhettük nyomon, amint Silov altábornagy a záhonyi hídon átsétál a határon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar történelem Mohács utáni évszázadai megtanították nemzetünket a függetlenség és a szabadság értékelésére. Különösen igaz ez az 1944 és 1991 közötti időszak hazánk sorsára gyakorolt hatását és következményeit nézve. A német megszállás gyakorlatilag keresztülhúzta annak lehetőségét, hogy a háború értelmetlen pusztulással járó végkifejletéből kiléphessünk, ennek minden erkölcsi és politikai következményével – többek között a szélsőjobboldali nyilas diktatúra hatalomra juttatásával – együtt. A szuverenitást vesztett ország háborúban tartása területének, erőforrásainak értelmetlen hadicélok szolgálatba állításával, a polgári lakosság és a honvédség súlyos véráldozatával járt együtt, emellett a megszállás több százezer zsidó honfitársunk pusztulásba küldése előtt nyitotta meg az utat. Szomorú, hogy ezen események során voltak olyan magyarok, akik mindenhez segédkezet nyújtottak és ebben szerepet vállaltak.
A német megszállást felváltó szovjet megszállás a történelmileg már éretté vált demokratikus átalakulást torzította majd sikkasztotta el. A szovjet hatalmi politika vazallussá tette az országot, a támogatásával kiépített kommunista diktatúra révén tőlünk idegen társadalmi és politikai rendszert erőltetett hazánkra és elvágta országunkat Európa és a világ boldogabbik részétől. Az évtizedekig tartó idegen uralom kulcsszerepet játszott Magyarországnak a fejlett világtól való lemaradásában, és azoknak a nehézségeknek a kialakulásában, melyek a rendszerváltozást követően súlyos örökségként maradtak a jövő magyar nemzedékére. Szomorú, hogy ezen események során voltak magyarok, akik mindehhez segédkezet nyújtottak és ebben szerepet vállaltak.
Az ország szabadságának visszaszerzése új helyzetet teremtett, egyben új esélyt adott népünknek. Azokkal az országokkal, amelyeknek egykori urai szabadságunkat elvették, viszonyunk új alapokra helyeződött. Megintcsak Antall József személyéhez kapcsolódóan utalok miniszterelnökünk és Kohl kancellár szoros együttműködésére és a két ország kapcsolatára is kiható szívélyes, barátinak mondható viszonyára. Ami az orosz népet illeti, Antall Józsefnek az MDF második országos gyűlésén, 1989 októberében mondott beszédére utalok, amely az országos gyűlésen vendégként résztvevő szovjet nagykövet jelenlétében, akkor hangzott el, amikor még a szovjet csapatok hazánkban állomásoztak: „Nem Dosztojevszkíj és Tolsztoj népével van bajunk; ha leveszik a láncot a kezünkről, készek vagyunk baráti jobbot nyújtani.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem hiszem, hogy függetlenségünk, szabadságunk jelentőségét részletesen méltatni szükséges lenne. Többen, a szovjet megszállást illetően sokan vagyunk, akik részben vagy egészben megélték az általam felidézett korokat. Ma már a szabad népek családjába tartozunk és ez kimondhatatlanul fontos számunkra. Mint ahogy az is kimondhatatlanul fontos, hogy e családban – annak szuverén, egyenjogú tagjaként – sorsunkat kezünkben tarthassuk, és önazonosságunkat megőrizhessük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Budapest, 2018. június 30.
