Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. szeptember 9.
Ezen a napon történt:
-
Nyilatkozat - Japan Times
1991. szeptember 9. -
Vladimir Meciar Budapesten
1992. szeptember 9.
225. ülésnap
Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nap a Kormány eddigi munkájának mérlegét kívánja megvonni. A kormányzat a széles nagyközönség részére megjelentette a Félúton címû kötetet, amelyik összegezte a Kormány tevékenységét, és bemutatta azt az utat, amit eddig megjártunk. Az országgyûlési képviselõk megkapták azt a kivonatot, azt az újabb összeállítást, amit az egyes kormányszervek adatai alapján végül is a szerkesztõbizottság összehozott, és az önök rendelkezésére bocsátott. Pillanatnyi illúziónk sincs a tekintetben, hogy ezek a kiadványok tökéletesen tartalmazzák a kormányzat munkásságának eredményeit, és egy pillanatnyi kétségünk nincs abban, hogy önök nem találnak benne hiányosságokat. A mai napnak éppen az az értelme és jelentõsége - ami egy parlamentáris rendszerben természetes, sõt kötelezõ -, hogy mi bemutatjuk azt: milyen körülmények között, milyen utat megjárva értünk el eredményeket, vagy hol nem tudtuk teljesíteni - akár belsõ, akár külsõ okokból - a program célkitûzéseit. Az önök feladata - és ezt természetesen nem vesszük rossz néven -, hogy rámutassanak azokra a hibákra, amit annak tartanak, és megadják észrevételeik mellett a jobb megoldás receptjét. Amikor kifogásolnak, és amikor megrajzolják a negatív képet, akkor mindjárt azt is örömmel vesszük, ha felszólalásukban vagy a felszólalásukat követõen érdemben mutatnak rá arra, hogy mit kellett volna jobban és milyen módszerekkel, milyen eszközökkel mindezt figyelembe véve megtenni. Ez a többpárti parlamenti rendszer természetes következménye. Éppen ezért, ha valaki ettõl a kormányzati beszámolótól - a megítélésünk szerint reális analízis, reális feltárás és elemzés mellett - azt várja, hogy ellejtsük az egypártrendszer önkritikus és az önkritika gyakorlásában bevett násztáncát, akkor bizonyára csalódottságot fog érezni. A többpártrendszer az úgy mûködik, hogy mi megkíséreljük a reális felmérést elvégezni, önök elvégzik a kritikát, és a kettõbõl - reméljük - az ország érdekében jobb eredmények fognak jönni. Míg az egypártrendszerben, ahol a kritika nem szólalhatott meg, ott egyre merevedõ formában írták elõ az önkritikának azokat a kötelezõ normáit, amelyek megítélésem szerint kissé komikusan hatnának egy valóságos demokráciában. Ha valaki ezt összetéveszti valamiféle hatalmi arroganciával vagy valamiféle egyoldalú politikai önteltséggel, akkor az, azt hiszem, nagyon messze jár a valóságtól. Azt szeretném végül a mai naphoz hozzáfûzni, remélem, hogy tárgyszerû lesz, korrekt és méltányos mindkét oldalon, és meg vagyok róla gyõzõdve - megfordítva a régi magyar mondást -: amilyen lesz a fogadjisten, olyan lesz az adjonisten. (Zaj a bal oldalon.) Ha megengedik, akkor néhány szóban hozzáteszem azokat a megjegyzéseimet, amelyek nem megismétlését fogják jelenteni a benyújtott szövegnek, hanem bizonyos kiegészítését. Amikor 1990 májusában az új kormány megalakult, akkor nagy hittel, õszinte reményekkel fogtunk mindnyájan ahhoz, hogy itt megteremtsük Magyarország szuverenitását, megteremtsük a parlamentáris demokráciát, megteremtsük a jogállamiságot és a gazdasági élet átalakításával a piacgazdaságot. Ezt úgy fogalmaztuk meg, éppen tudva azt, hogy ez az átalakulás mivel jár: a szükséges szociális intézkedések megtételével, vállalva a szociális piacgazdaság megfogalmazását és fogalmát. Most nem az a feladatom, hogy az elõzõ rendszer ostorozását vigyem végbe. Az elõzõ rendszer elemzése - beleértve egészen kormányra alakulásunk idõszakáig - egy jó elemzõ könyv és tanulmány feladata lesz, ami még elkészülhet. Aligha vonhatja kétségbe azt valaki, hogy az elõzõ gazdasági, társadalmi és politikai rendszer világméretekben csõdbe jutott. Elég sajnálatos, hogy a múlt század nagy gondolkodóinak azokat a tanításait és gondolatait a társadalom és a gazdaság átalakulásáról nem együttesen vehette figyelembe az emberiség és a történelem, amelyek rámutattak arra, hogy a szocialisztikus eszmék igazságkeresése mellett és ellenére végül is ez hogyan kötõdik szükségszerûen össze a despotizmussal, az abszolutizmussal, a totalitárius rendszerekkel. Ha ezt együttesen lett volna képes az emberiség tudomásul venni, akkor nem jutottunk volna ide, és nem jutott volna az emberiség abba a stádiumba, ahova jutott. Sajnos, tudjuk: a történelmet és a világot legalább annyira az emberi indulatok, mint a józan ész irányítja. Éppen ezért olyan a felelõsségük a politikusoknak - bármelyik oldalon is álljanak -, hogy elkerüljék, kikerüljék azt a mindenki számára megjelenõ belsõ vonzalmat, amit a politikai pirománia jelenthet. (9.00) Mentse meg az Isten a világot a politikai piromániásoktól, bármelyik oldalon, akik felelõtlenül biztatnak gyújtogatásra, felelõtlenül szolgálnak olyan célokat, amelyek a valós indulatok fellobbantásával éppen katasztrófába vihetik a világot. És ahogy a tûzzel való játékkal együtt jár: ha nem is sikerül a piromániásoknak valamit végrehajtani, de önmagukkal mindig baj szokott történni. Világos volt tehát, az új kormány a magyar demokrata és szabadelvû hagyományok birtokában sikeresen indulhat el a jól mûködõ demokrácia megteremtésének útján, de rendkívüli nehézségekkel fogja magát szembetalálni a gazdasági átalakulás útján. Ki elõtt volt ez kétséges? Miért állítja bárki azt, hogy mi könnyû átalakulást ígértünk volna? Minden megnyilatkozásunk utalt arra, hogy milyen nehézségekkel fog járni az átalakulás, és hogy mit jelent azoknak, akik vállalják a kormányzás terhét, és hogy milyen népszerûtlen, milyen nehéz út megjárását jelenti, és ennek ódiumát kell vállalnia az elsõ kormánynak, bármelyik lesz az. Ráadásul az egypártrendszerbõl a demokratikus többpártendszerbe való átmenetre lehetett ugyan példákat találni, csak nem a kommunista rendszerekrõl való átalakulást tekintve - gondolok Spanyolországra, Portugáliára, Görögországra és annyi más országra, ahol a jobboldali jellegû politikai rendszereket át lehetett alakítani kisebb politikai közjogi munkával, mert a társadalom organikus átalakítására, belsõ gazdasági struktúrájuknak a magántulajdon rendszerétõl való eltérésében nem tudtak addig eljutni, mint az elmúlt évtizedekben a kommunista politikai diktatúrák. A központi tervezésen és központi elosztáson alapuló szocialista gazdaság helyén létrehozandó szociális piacgazdaság megteremtését azonban minden követhetõ modell nélkül, járatlan úton nekünk kellett megkezdenünk. Ezen a téren a korábbi sémákat sem nem követtük, sem nem fokozhattuk az ország külföldi eladósodását. Fenntartásaink voltak azonban a más államokban alkalmazott gazdasági módszereket, az úgynevezett sokkterápia mellékhatásait illetõen. Politikailag a Kormány, az Országgyûlés áldozatos törvényhozói munkásságának segítségével - ezt hangsúlyozni szeretném, minden kritika ellenére, azért, hogy a magyar társadalom lássa azt, hogy az a sziszifuszi munka, amit az Országgyûlés végez, és amivel sem önmagunk, sem önök, sem mi a kormányon belül nem vagyunk megelégedve, és igen gyakran a cselekvést korlátozza, mégis ki kell jelenteni, hogy az Országgyûlés ezen a téren szinte rekordot javított. És így, ennek segítségével viszonylag hamar sikerült megteremteni a jogállamiság kereteit, az ehhez szükséges intézmények összhangját. A törvényhozás elkerülhetetlenül feszített üteme miatt korántsem voltak ezek a törvények hibátlanok, nyilván a Kormány részérõl sem hibátlanok a beterjesztett törvényjavaslatok; megmutatták viszont azt a szándékot, hogy a nemzetünk sorsát eldöntõ kérdésekben milyen politikát kívánunk folytatni, és távolról sem zárkóztunk el a kompromisszumok keresésétõl a jogalkotásokban, amit jól mutatnak a meghozott törvények. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy helyesen mértük fel a világpolitikai helyzet adottságait a kormányra kerüléskor, és a Kormány mûködése során a folyamatosan átalakuló nemzetközi környezethez is jól tudtunk alkalmazkodni Érdemes ezért egy ilyen mérleg megvonásánál felidézni, hogy milyen szerepet játszott a Magyar Köztársaság a Varsói Szerzõdés közös egyetértéssel történõ felszámolásában, beleértve azt, hogy idõben bejelentettük, ha nem számolódik fel együttesen, mi akkor is kilépünk; és végigjártuk azt a politikai utat, ami végül is ahhoz vezetett, hogy a nem szuverén államokból álló és nem önkéntes alapon létrejött Varsói Szerzõdés, amelyiket 1955-ben éppen ennek a térségnek kordában tartására hoztak meg, és amelyiknek feladata volt az is többek között, magyar szempontból, hogy az 1947-es párizsi békeszerzõdést ne kelljen végrehajtani a szovjet csapatok kivonásával együtt. Ez a lépés volt a kétpólusú világrendszer megszûnésének legfontosabb elõidézõje, és ma ez történeti és diplomáciatörténeti tény, hogy ebben Magyarország nemcsak résztvevõ volt, hanem elsõdleges kezdeményezõ és elsõdleges kivitelezõ ennek egész folyamatában. Sikerült elérni, hogy a Magyar Köztársaság területérõl 47 év után kivonják a szovjet csapatokat, hogy az ország mindenki számára érzékelhetõen visszanyerhesse szuverenitását. Meg voltunk gyõzõdve arról, hogy ennek következtében bizonyára az egész térségben olyan politikai, biztonságpolitikai mozgások lesznek, amelyek érinteni fogják azokat a rendszereket, azokat a belsõ és regionális szervezeteket is, vagy egyes országokat, amelyek különbözõ háborúk után mesterségesen jöttek létre, és amelyeknek belsõ feszítõereje sokkal erõsebb, semhogy önállóan az egyes népeket meg tudta volna benne tartani. Mégis a magyar Kormány azt a politikát folytatta, amikor világos volt, hogy ezek az országok nem fognak tudni fennmaradni, és esetleg részekre hullanak, Magyarország be nem avatkozó, visszafogott, a nemzetközi és európai normáknak és a kialakult nemzetközi jogi szabályoknak megfelelõ magatartást tanúsított, és ezzel biztosította azt, hogy nemzetközi elismertségünk és politikánk sikere e vonatkozásban is eredményes lehet. Csak sajnálni tudjuk azt, és ezt nemcsak e Parlament falai között jelentem ki, hogy nem vették figyelembe kellõ idõben vezetõ nagyhatalmak kormányai a figyelemfelhívásokat Jugoszlávia esetében és más, térségünket érintõ estekben, ahol idõben és kezdeményezõen léptünk fel, aminek természetes oka az, hogy a jugoszláv kérdéshez viszonyítva másfél esztendõvel ezelõtt a Szovjetunió felbomlása vagy a volt háború, a közel- keleti térség a világnak és a nagyhatalmaknak fontosabbnak tûnt, mint a jugoszláviai kérdés. (9.10) És csak ezek után döbbentek rá arra, hogy mit jelent a Balkán - nemcsak Közép-Európa szempontjából, hanem az egész nemzetközi politika szempontjából. Nyugodtan vállalhatjuk azt a politikát, amit e téren folytattunk, és ebbe beletartozik az is, amikor a kockázatot kellett vállalni: kockázatot kellett vállalni például a szovjet puccs idõszakában, arra vonatkozóan, hogy milyen magatartást tanúsítsunk - és mi vállaltuk azt a kockázatot, hogy Gorbacsov elnök mellé álltunk, és Jelcin mellé álltunk, amikor ez nem volt olyan egyértelmû+ (Zaj a bal oldalon.) +, de hittünk abban, pontosan, hogy ez fog sikerülni, és közvetlen kapcsolatot tudunk teremteni. Ez azért volt fontos, mert ennek volt következménye a késõbbi, igenis jó viszony. Itt szeretnék mindjárt arra utalni, hányszor hangzott el az elmúlt két és fél esztendõben, hogy elrontjuk a szovjet-magyar politikát, elrontjuk a szovjet- magyar kapcsolatokat, milyen óriási hibákat követ el ez a Kormány+ Hát kérem, nem rontottuk el, csak azzal, hogy a Varsói Szerzõdés feloszlatását, a KGST feloszlatását kezdeményeztük és végrehajtottuk, ragaszkodtunk a szovjet csapatok kivonulásának gyorsított üteméhez, nem vállalva a pénzügyi követeléseket. Aligha lehetett volna ennél jobb viszony, mint ami fennáll a szovjet kormánnyal ebben az idõszakban, és ami azóta is fennáll az utódköztársaságok bármelyikével, sõt, Magyarország elöl járt a balti köztársaságokkal való diplomáciai kapcsolat elismerésében, és hasonlóan Ukrajna és más köztársaságok elismerésében. Éppen ezért fontosnak tartom megjegyezni azt, hogy Magyarország nemcsak a külpolitikai kérdésekben, és nemcsak abban, hogy Moszkvában juttattuk kifejezésre az Egyesült Államok európai jelentõségének fontosságát, a NATO fenntartásának fontosságát, európai politikánkat, és mindemellett támogattuk a regionális szervezetek létrehozását - beleértve a ma közép-európai kezdeményezésnek nevezett korábbi Pentagonálét és ugyanígy a visegrádi hármast -, ami mindezek elismeréséhez tartozik. Utalok nagyon röviden a KGST felszámolására. Sokszor elhangzik az, hogy a keleti piacok elvesztése, a KGST felszámolása talán korai volt. Szeretném jelezni azt, hogy ha valaki a statisztikákat megnézi, akkor világossá válik az, hogy a KGST-országok közötti kereskedelem már a +80-as években hogyan hanyatlott, és a KGST mint szervezet, nem szuverén országok szervezete volt, ellenkezõleg: a KGST konzerválta gazdasági életünket és akadályozta nem egy esetben az együttmûködést. Ami pedig bekövetkezett, az nem azért következett be, mert a KGST-t meg akartuk szüntetni, hanem a KGST azért vált világosan életképtelenné, mert ezek a keleti gazdaságok, kelet-európai gazdaságok összeomlottak - nem szólva arról, hogy tavaly márciusban az egyetlen kormány volt a magyar Kormány, amely a KGST utódszervezet nélküli felosztását követelte és keresztülvitte. Kérdem én: hogyan lett volna elképzelhetõ a KGST bármilyen fenntartásával - nem szólva Kuba, Mongólia, Vietnam tagságáról -, hogy utána bekövetkezzék az Európai Közösséggel való társulás lehetõsége? Továbbmenve a kelet-európai piacok összeomlásáról még szólni kell: tagjai szinte egész mezõgazdasági és ipari termelésüket, termékeiket természetesen, ennek a felbomló piacnak voltak kénytelenek a szolgálatába állítani. A magyar gazdaság elismerésre méltó rugalmasságról tett tanúbizonyságot, amikor az összeomló piacok helyett új piacokat talált - részben magának -, amikor a külgazdasági tevékenységet nyereségessé tudta tenni. Ez sem változtathatott azonban azon a kedvezõtlen tendencián, amely az országon belül az átalakulás nehézségeinek területileg egyenlõtlen elosztásához vezetett. A Kormány éppen ezért külön programokkal igyekezett az ország keleti-északkeleti megyéinek gondjain segíteni. Mivel Magyarország a nemzetközi gazdasági együttmûködésben tevékenyen részt vevõ ország, nem maradhatott kívül a világgazdaságban észlelhetõ változásokon, így azon a recesszión sem, amely napjainkban szinte az egész világon érezhetõ. Ennek a recessziónak mind Észak-Amerikában, mint Nyugat-Európában feltárták az okait, vizsgálták, és 1992-re végének a kezdetét jósolták. Ma már látható, hogy legkorábban 1993-ban várható nemzetközileg a recesszió vége, és kezdõdhet meg az emelkedés. Õszintén csodálkozom azon: ha az Amerikai Egyesült Államokban vagy Nagy- Britanniában a választásokon és a választások után meg lehet állapítani, hogy világgazdasági recesszió van, és ez hogyan sújtja ezeket a vezetõ ipari országokat, amelyek folyamatosságban, kontinuitásban mûködtek, akkor miért csodálkozunk azon, hogy egy átalakuló, kritikus helyzetben lévõ, alig felszabadult és átalakulás elõtt álló Magyarországot milyen súlyosan és katasztrofálisan érint - csak mint egyik tényezõ - ez a világgazdasági recesszió. A tények ilyen alakulása és túlzottan derûlátó megítélése tehát nem írható egyszerûen csak úgy a magyar Kormány számlájára, hogy "nos, tévedtek, azt hitték, hogy jobban sikerül". Azt a tényt pedig, hogy a gazdasági átalakulás milyen elõre nem látható nehézségekkel párosul, hogy ezek leküzdése milyen hatalmas energiát, tõkét igényel, és mennyi verejtéket jelent - jól jelzi a volt NDK sorsa. Egy olyan területen, amely a gazdasági mutatók vonatkozásában megelõzte Magyarországot, amely a német egyesüléssel azonnal konvertibilis valutához és az Európai Közösség minden gazdasági kedvezményéhez akadálytalanul jutott hozzá, amelyen óriási tõkebefektetések történnek - évi 140 milliárd márka körüli öszszegben - , a magyarországinál jóval nagyobb nehézségek alakultak ki: az ipari termelés a korábbinak kevesebb mint felére esett vissza, a munkanélküliség százalékaránya messze meghaladja a magyarországi adatokat. Ilyen körülmények között a magyar Kormánynak mindenekelõtt a mûködõképesség fenntartása kellett, hogy az elsõdleges célja legyen. (9.20) Nekünk nem volt az ország nagyobbik része egy hosszú évtizedek alatt kialakult piacgazdaság és egy - Európa vezetõ gazdasági hatalmával történõ egyesülés után - új helyzetbe került gazdaság. Magunkra vagyunk elsõsorban utalva. Éppen ezért, amikor a mûködõképesség fenntartása volt az elsõdleges célunk, akkor hangsúlyozni kell az ország politikai stabilitása fenntartásának fontosságát, a gazdaság jogi hátteréül szolgáló egész sor törvény megalkotásának, a magyar gazdaság külföldi megítélésének kedvezõ voltát biztosítani. Ez az oka annak, hogy a külföldi tõkebefektetés összehasonlítva - Németországot kivéve - bármelyik országgal a legnagyobb, a Kormány eredményes harcot folytatott az infláció ellen, megõrizte a külsõ fizetési mérleg egyensúlyát és térségünkben a leggyorsabb és legeredményesebb privatizációt indította el. Ez a privatizáció nem a korábbi gazdasági állapotok konzerválását tûzte ki célul, nem a veszteséges nagyipar fenntartását akarja elérni, hanem a korszerûsítést, a jövõt óhajtja szolgálni. Kedvezményes hitelrendszerrel és a munkavállalói résztulajdonosi programmal a belföldi tulajdonosi réteg kialakítását is segíteni kívánja. A kialakult magyar bankrendszer és az infláció megfékezése miatt csökkenõ kamatok elõsegítik a vállakozásbarát gazdasági politika fokozatos kibontakozását. Hogy ez a munka nem eredménytelen, mutatja, hogy az országban több mint félmillió egyéni vállalkozó dolgozik. Tagadhatatlanul nem vállalkozásbarát a rendkívül magas társadalombiztosítási járulék, az állam azonban nem vonulhat ki egyik napról a másikra a szociális gondoskodás területérõl. Érdemes
ELNÖK: Miniszterelnök Úr! Ha megengedi, tisztelettel figyelmeztetni szeretném az idõkeretre! (Taps az ellenzék soraiból.)
Antall József: Köszönöm. Érdemes a gazdaság átfogó kérdéseivel éppen ezért a vita folyamán nyilvánvalóan részleteiben foglalkozni. Nem kívánom átlépni a vita keretében a megadott idõkeretet, alkalom lesz még arra, hogy az önök álláspontjának megismerése után is szólhatok. Köszönöm elnök úr figyelmeztetését, és a továbbiakban a vitát követõen fog a kormányzat reagálni a felvetõdõ kérdésekre. Köszönöm. (Nagy taps.)
(Forrás: www.mkogy.hu)
